kormany tamogatas


------------  

Az Archívum Kulturális Alapítványt1997-ben jegyeztettük be. Az alapítás egyik fő céljaként a hagyományápolással kapcsolatos rendezvények szervezését és támogatását jelöltük meg. Ezt később kiterjesztettük mindenfajta kulturális rendezvényre, megnyílvánulásra.

-----------------------------------

Tettük mindezt két okból: elsősorban adott volt néhány személy, akiknek nemcsak rendezvényszervezési tapasztalata volt, hanem csapatként is együtt tudnak dolgozni. Másodsorban számos olyan, formális civil szervezetbe nem tömörülő közösségről tudtunk (és tudunk mai napig), amelynek intézményes háttérre volt szüksége bizonyos projektek megvalósításához. Alapítványunk, ilyen esetekben szívesen segédkezett.

-----------------------------------

Kalotaszegi Népzene és Néptánc Tábor szervezése minden évben feladatunk, de emellett olyan nagyrendezvények lebonyolítása is az Archívum Kulturális Alapítványra hárult, mint például a Milleniumi Sokadalmak.

------------ 

 

TÁMOGATÓINK

  1

 

2

 

3

 

4

 

-----------

Kalotaszentkirályi polgarmesteri

hivatal

-----------

Primăria Săncraiu

-----------

Ady Endre Szórványkollégium

-----------